tánc - LUNATIKA

címmel mutatta be új darabját Duda Éva, akit az utóbbi években leginkább a Közép-Európa Táncszínház, a MU Terminál és a Szegedi Kortárs Balett társulatának alkalmi koreográfusaként ismerhettünk. Amolyan vándorcsillag ő, jó időkben bukkan fel új előadásokkal, felderíti intellektuálisan is a kortárs tánc egét, tükröt tart kicsit, aztán meg egy időre eltűnik.
Az álom és ébrenlét határán megélt tudatállapotok testi leképezésének kutatása eddig is munkáinak (Trans, Inverz, Az ismeretlen, Tudattalan) főmotívuma volt - a Lunatikában a nóvum az, hogy (mintegy a tanulságok összegzéseként, vagy egy új korszak kezdetét jelezve) háttérbe szorította a csillagharcos történeteket. Így gördülékenyebb lett a közlés, letisztultak a mozdulatok; nem sok időt hagy a levegővételre sem. Egyetlen lendületben láthatók az emberiség kollektív tudatállapotának változásai, és végig feszül a figyelem, akár az izmok a színpadon. Hol vad ösztönök törnek elő, amelyek civilizációkat pusztítanak el a "kialvatlanság" miatt, hol a fajfenntartásért folytatott béke uralkodik, hogy néhány másodperc múlva újra epileptoid tánc uralhassa a teret.
Természetesen a feszesre sodort díszlet (Duda munkája ez is), az "állapotjelző" fények (Kovács Gerzson) és főleg a táncosok képzettsége is kellettek ahhoz, hogy a híres belga Ultima Vez kemény kontaktprodukcióit és a Conan, a barbárt egyszerre idéző darab ilyen pontos legyen. Bora Gábor, Hámor József, Jónás Zsuzsa, Lázár Eszter, Mikó Dávid, Simkó Beatrix és Tuza Tamás különböző iskolákból jönnek, és más-más nemzedékhez tartoznak a táncban, ám ez csak erősíti a végeredményt csakúgy, mint Kunert Péter (Duda állandó alkotótársa) ambient zenéje, amely kristálycsengésekkel vagy földmorajlással illusztrálja a lélek belső baleseteit.
MU Színház, november 13.
*****

- sisso -